Az első 6 hét – felépülés kategória bejegyzései

Használjak haskötőt császármetszés után?

A hasszorító öv sokat segíthet a császármetszés utáni első napokban és a korai időszakban.

C-section recovery kit
C-section recovery kit

Hordani azonban nem ajánlott állandó jelleggel, nehogy a hasfal izmai elrenyhüljenek. Nagyobb megterhelés esetén használjuk: ágyból felkelés és a baba emelgetése előtt, a sétálgatás idejére  tegyük fel.
A gyermekágy kifekvése az egyik legjobb módja, hogy regenerálódjanak a méh- és hasfal izmai. Tehát hosszabb távon a haskötő helyett alapvetően jobb a kiegyensúlyozott pihenés.
Ha fent van a haskötő,  akkor is vigyázni kell, hogy ne terheld túl magad! Ne állj neki  túl hamar a házimunkáknak (pl. porszívózás)!
Az ingyenes mobilalkalmazásunkból vagy a császármetszés utáni felépülésről szóló könyveinkből megtanulhatod az alapvető sebkímélő mozdulatokat is, melyek tehermentesítik a hasfalat (pl. hogyan szállj be az autóba, mire figyelj a baba ellátása során).

Milyen haskötőt válasszak?

Könnyebb megmondani, milyet ne. Gyógyászati segédeszköz boltokban sokszor merev, kemény, bordásan gumirozott, neylonos anyagú haskötő kapható (fémkapcsokkal), ez nem előnyös (bár kifejezetten szülés utánra ajánlják).

Ami ideális: puha, pamut, jól szellőző és tépőzáras haskötő.

Kérdeztem a 15 császármetszést átélt magyar anyukát a tapasztalairól, aki sok haskötőt kipróbált. Márkát nem tudott ajánlani és azt mondta, hogy még egyik sem vált be neki igazán. Kellemetlenséget okozhat ülő helyzetben, ha a túl merev és szoros haskötő felett “kibuggyan a has” vagy  ha a tépőzár  nem eléggé tart.

Én a hazánkban forgalomban lévők közül leginkább az ” ABDOMED OPTIMA elasztikus haskötőt” tudom ajánlani. (Bár ez is gumis, és lehet, hogy valakinek ez is túl erős.)  Tépőzáras, három méretben kapható. Több cég is forgalmazza, (ezért nem linkeltem be egyet se) 2600-2990 Ft.

Alternatív megoldások:
–  rebozó vagy félbehajtott strandkendő derékra tekerve
– hasleszorító fehérnemű
Ebből is van több fajta, merevebb, de erőssége oldalt állítható vagy puha, elasztikus.
– elasztikus top
A mellek miatt azonban fontos, hogy elég szellős legyen. (Én a szoptatás korai időszakára ezt nem ajánlanám, de láttam már, aki ezt használta, ezért soroltam fel.)
-Esetleg hyppsi derékmelegítővel is lehet próbálkozni. Az anyaga nagyon kellemes, de jól kell megválasztani a méretet, hogy ne is szorítson nagyon, de tartson is. Hátránya, hogy belebújós, tehát friss sebhez nem jó és nagyobb a kísértés, hogy hosszabb ideig hordja az ember, mint szükséges.
Az alábbi kisfilmen látható az ideális haskötő, hasonlót kell keresni.

Ha van tapasztalatod, szívesen veszem, ha megosztod.
csaszarosanyuka-kukac-gmail.com

Nemi élet császármetszés után

A szexuális kapcsolatot általában a szülés után 6 hét elteltével javasolják a szakmai írások.

Szülés utáni szex

Katie m. Berggren
Katie m. Berggren

„Mindkét félnek tudnia kell, hogy a szoptatás időszakában a prolaktin szoptatóhormon csökkentheti a szexuális kedvet, ráadásul száraz hüvelyi környezetet okoz. A kedvetlenség nem azt jelenti tehát, hogy a nő elutasítja a férfit, hanem a természet intézi úgy, hogy a kismama elsősorban a meglevő gyermek ellátásáról gondoskodjon, mielőtt egy új baba fogadására irányuló lépéseket tenne. Ne feledkezzünk meg arról, hogy a nemi kapcsolat mindenekelőtt a fajfenntartást szolgálja és éppen ez az, amiről az anya e pillanatban sikeresen gondoskodik.” (I. Stadelmann: A bába válaszol, 366.o.)

Hüvelyszárazság nem csak a szülés után, hanem az egész szoptatási időszakban is kellemetlenné teheti az együttlétet. Ezen segíthet a síkosító gél használata.
A párunk részéről nagyobb gyengédségre és türelemre lehet szükségünk! Idővel a probléma rendeződik. Előfordul, hogy valaki csak az első menstruáció után tapasztal javulást.

Nemi élet császármetszés után bővebben…

Helyes étrend császármetszés után

“A helyes étrend segít a kismama erőnlétének mielőbbi helyreállításában. A kismama számára fokozott folyadékbevitel, a rost-, fehérje- és vitamindús éetelek fogyasztása ajánlott. Kerülni kell a puffasztó ételek, magvas gyümölcsök és a szénsavas italok fogyasztását. A könnyen emészhető ételek kerüljenek előtérbe.
A császármetszés utáni napokban szigorú diétát kell tartania az anyukának. A műtét napján csak folyadékot vehet magához, így például szénsavmentes ásványvizet, rostos italokat. Másnap sem ehet még szilárd ételt, ilyenkor az erőleves és a kompótlevek ajánlatosak. Amíg a bélműködés nem indul be megfelelően, kímélő étrendet kell biztosítani számára.”

Horváthné G. Erika (szülésznő):
Születésünk útja, Fontos tudnivalók a terhességről, a szülésről és a szoptatásról 85.o.

A bélgázok kellemetlen tüneteket okozhatnak. Ennek enyhítésére is adunk tanácsot a “Császármetszés után a kórházban” c. könyvünkben és bemutatjuk a fájdalmat enyhítő hasi masszázst.

Sebkímélő mozdulatok

A műtét utáni közvetlen napokban (és az első hetekben is) nagy segítség lehet ingyen letölthető mobil alkalmazásunk: “Sebvédelem császármetszés után.”

Segítség a gyermekágy idején

Kovács Katalin, dúla
„Napjainkban a nagycsaládok szétdarabolódtak és az anyáknak ritkán van megfelelő segítsége a gyermekágy idején, ezért fontosnak tartom a gyermekágyas gondozást. Régen főztek az anyára, elvégezték helyette a háztartási teendőket, vigyáztak a nagyobb gyerekekre az első hetekben. Gyermekágyas dúlaként abban segítem a családokat, hogy legyen lehetőségük az ismerkedésre, családdá érésre, regenerálódásra. Segítség a gyermekágy idején bővebben…

10 tipp a gyors felépüléshez császármetszés után

forrás:  babafalva.hu (itt már nem elérhető)

Császármetszés után az első hat héta gyermekágyas időszakdöntő jelentőségű a felépülés szempontjából. Néhány egyszerű szabály betartásával akár hamarabb is helyre jöhetünk, míg ha túlerőltetjük magunkat, garantáltan hosszabb ideig tart a gyógyulás. 10 tipp a gyors felépüléshez császármetszés után bővebben…

Fontos segítség császármetszés után

Császármetszés után fontos megtanulni a sebet kímélő mozdulatokat, melyekkel tehermentesíthetjük a hasunkat és hozzájárulhatunk a seb zavartalanabb gyógyulásához.

Lásd még ingyenes mobil alkalmazásunkat: Sebvédelem császármetszés után

 Császármetszés után a kórházban c. könyvünk sorra vettük császármetszés utáni első héten fontos dolgokat, mindazt, ami segítheti a mihamarabbi felépülésedet: tanácsokat, magyarázatokat és gyógytorna gyakorlatokat. 

Szülés utáni felépülés

Szülés utáni felépülés, Mire számítsak az első napokban? (felicitasz)

9 leggyakoribb kérdés a gyermekágyról

A gyógytornász válaszol  (tehogyan.blogspot.hu)
pl. Mikor fekhetek a hasamra? Mikor kezdhetek el tornázni, hasizmot erősíteni?
Sokat fáj a hátam, mit tehetek? Nem fog szétszakadni a sebem, ha köhögök?
Feküdhetek-e az oldalamra császármetszés után?

Kisfilm a hastartó öv használatáról

 ízelítő a már első napokban, fekve végezhető tornáról és
a seb környékének masszírozásáról (angol, könnyen érthető)

A bemutatott hastartó öv hazánkban még nem kapható. Előnye,
hogy nagyon puha és kényelmes viselet.

A babamasszázs

“A babák születésüktől kezdve sokat profitálhatnak a masszázsból, amely enyhíti a születés traumáját és megfelelő alapokat biztosít a zavartalan fejlődés számára…
A masszázs ugyanakkor a baba legteljesebb megismerésének örömteli módja, egy olyan kapcsolat kialakításának eszköze, amelyben az érintés a családi élet táplálója, elégedettséget adó és gyógyító eleme.” (Peter Walker gyógytornász)

“A gyengéd simogatás a szeretet megnyilvánulása, amely megvigasztalja és megnyugtatja a kisbabát.”
(Vimala McClure) A babamasszázs bővebben…

Vers a gyermekágyról

Gyakran szoptatok, mert
Embert szültem a Földre
Reményeim záloga
Most itt pihen és pihenek én is
Egymásra hangolódunk
Később még mi minden vár ránk
Álmodozunk
Gyermekem, szeretlek.

(Földiné Sz. Sarolta)

Hogyan változik a női test a gyermekágy idején?

Hogyan változik a női test a gyermekágy idején? (lenardorsi.hu)

A trombózis megelőzése fáslival

A trombózis veszélye veszélye 4-szer akkora császár után, mint hüvelyi szülés után. A fáslizás segíthet a trombózis megelőzésében. A fásli az első napokban, az első héten fontos, amikor még sok időt töltünk fekve. Azonban fontos a szakszerűen felhelyezés, különben még árthatunk is vele!

 

75 tanács kismamáknak

Anyai bölcsességek, Részletek Alice Bolster könyvéből

KEDVES ÚJDONSÜLT ANYUKA!

  1. A szerep, amelyet gyermeked életében betöltesz, senkiéhez sem hasonlítható. Ezt láthatod a szemében, amikor Rád néz. Ezt láthatod, amikor elégedetten alszik a karodban. Te vagy az, aki meg tudja vigasztalni, ha szomorú. Te vagy a legfontosabb az életében. Soha senki nem fogja úgy szeretni, ahogy Te szereted, s soha senki nem ismeri annyira, ahogy Te ismered. Senki nem tudja Nálad jobban, mi a legjobb neki, de az első hetekben mégis elfoghat a bizonytalanság. 75 tanács kismamáknak bővebben…

Házimunka és az új baba

A családi feladatok ellátása  (LLL)

Házimunka és az új baba, Menütervezés, Mosás, Biztonság, Szakítsunk időt a többi gyermekre…

Könyvajánló a babás időszakra

KÖNYVAJÁNLÓ A BABÁS IDŐSZAKRA

Dr. Ádám Borbála: Újszülöttről új szülőknek (Medicina 1989)

Dr. William Sears: Éjszakai gondoskodás ( Sanoma / Kismama, 2006)

Sheila Kitzinger: Miért sír a baba? (Hajja és fiai, 2007)

Marshall H. Klaus – Phyllis H. Klaus: A csodálatos újszülött (Jaffa Kiadó, 2005)

Margot Sunderland: Okosan nevelni tudni kell (M-érték Kiadó Kft. 2008)

Daniel Stern: Anya születik ( Animula Kiadó, 2007)

Nancy Schosenberg: A koraszülött gyermek- kézikönyv szülők számára (Egészséges Újszülöttekért Alapítvány, Győr, 2010)

Gary Chapman, Ross Campbell: Gyerekekre hangolva – A gyerekek öt szeretet-nyelve
(buzdító olvasmány a hétköznapokban, a párkapcsolatra is átvihető alapelvek)

W. Ungváry Renáta: Kistestvér születik