Igyekezzünk a helyzetből kihozni a maximumot…

Dr. Dékány Ágnes szülész-nőgyógyász (szülnijó.hu)

Ha valakinél szülés közben kiderül, hogy császármetszést kell végrehajtani, akkor igyekezni kell abból a helyzetből kihozni a maximumot. Nem feltétlen kell, hogy a császármetszés önmagában elvegye a jó szülés örömét, de tény, hogy ebből a helyzetből nehezebb jót kihozni. A következő tanácsaim vannak erre az esetre.

Nyugalom: Mindenképpen próbáljanak megnyugodni a szülő nő is, az apuka is. Amennyiben az a csapat van ott a szülésnél akikben már a terhesgondozás során is megbíztak, akkor próbálják elfogadni a döntésüket, ne ellenséget, hanem segítő társakat lássanak a szakszemélyzetben. A nyugalmat, a biztatást, szavakkal is fejezzék ki egymás felé is, és a baba felé is. A biztató szavak kimondása már önmagában is nyugtatólag hat.

 Kérdések: Teljesen jogosan merülnek fel kérdések a szülő párban ilyenkor. A miérteket, a hogyanokat nagyon jó tudni, az elfogadást, és a feldolgozást is nagyban segíti a tisztánlátás. Amennyiben van rá lehetőség akkor kérdezzenek már a szülés folyamata közben, hogy pontosan miért is kell a műtét, és miért kell pont most, miért nem előbb, miért nem lehet várni még egy kicsit. Amennyiben erre a műtét előtti percekben nincs lehetőség akkor minél előbb érdemes egy ilyen beszélgetést összehozni a szülésznővel, orvossal. A legjobb az lenne, ha együtt le lehetne ülni, de ha erre nincs lehetőség akkor külön, külön is érdemes a feltörő kérdéseket átbeszélni.

 Kötődés elősegítése: A kötődés kialakítása elősegíthető, ha a szülő nő ébren van a műtét alatt, a megszületett babához beszél – hiszen a kicsi ismeri anyja hangját, és ez számára is megnyugtatólag hat- és amilyen hamar csak lehet összebújik a kisbabával, amennyiben ez megoldható akkor meztelen felső testtel a baba meztelen testéhez. A kórházban és később otthon is minél többet legyenek nagyon szoros, folyamatos, testi kapcsolatban hordozókendő, vagy más babahordozó eszköz segítségével. Ilyenkor az együtt alvás szinte kötelező :-)!

 Szoptatás : A műtét után minél hamarabb, majd minél gyakoribb rendszeres szoptatás a baba igénye szerint. Így a szoptatás beindulása zökkenőmentesebb lehet, és a kötődés kialakulását a szoptatás is segíti.

Megértő környezet: Nagyon nehéz elképzelni még sokszor nőknek is, hogy a császármetszéssel mi a baj. Sokszor hallani, hogy nem az a lényeg, hogy megszületett, és hogy egészséges?? Bizonyos szempontból valóban az a lényeg, de bizonyos szempontból viszont ez nagyon nagyon „kevés” tud lenni. A nő lényéhez hozzátartozik a szülés képessége. Nehéz elfogadni, nehéz feldolgozni, ha ebben valami nem teljesen úgy alakult ahogyan azt egy nő mindig is szerette volna. Éppen ezért – amikor gyermekágyas időszak amúgy is nehéz- különösen fontos a támogató megértő családi háttér. Az apa, a nagyszülők, a barátnők mind mind védeni, gyógyítani tudják az új anyukát. Azonban az apa feladatát látom itt a legfontosabbnak. Ő legyen az aki az érzékeny, kissé megsebzett lelkű feleségét burokba zárja, a teljes gyógyulásig. Nem szabad ilyenkor akárkit közel engedni az újdonsült baba-mama pároshoz. Nagyon jó érzékkel ki kell szűrni a látogatókat a „jót” akarókat. Egy kisebb sértődés, egy elutasított látogatás miatt -akár a közeli rokonsággal is- jobban megéri, mintha a gyógyuló sebeket feltépi, és befertőzi -legtöbbször akaratlanul- egy látogató.

Feldolgozást segítő klub, vagy pszichológus: Bizonyos esetekben, szükséges lehet külső segítség a császármetszés élményének feldolgozásához. Ehhez ma már klubok, és pszichológusok is segítséget tudnak nyújtani, illetve ezen a weblapon a fórumok között is beszélgethetünk erről a témáról.

A fent felsorolt dolgok talán ijesztően hathatnak, azonban nagyszerű hír mindezek mellett az, hogy ha valaki szeretett volna szülni, de a körülmények miatt nem úgy alakult a dolog, akkor legtöbbször olyan sokkal többet fektet a kapcsolatba, a kötődés kialakulásába, hogy sokszor messze sokkal szorosabb kapocs alakul ki kisbabájával, mint egy átlagos hüvelyi úton szült anya esetében.

Dr. Dékány Ágnes  Szülész-nőgyógyász szakorvos ,  www.szulnijo.hu
Részlet a „Császármetszés” c. írásából